Gyermekkora

Édesapja József Áron (1871–1937), édesanyja Pőcze Borbála (1875-1919).

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban, a Gát utca 3 szám alatt. Hatodik gyermekként jött a világra, három testvére még az ő születése előtt meghalt. A gyermek csupán három éves volt, amikor az apa elhagyta a háromgyermekes családot, s elindult szerencsét próbálni Amerikába. Végül Romániáig jutott, de családját végleg magára hagyta. Az édesanyjának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartani, végül úgy döntött, hogy 1910-ben két kisebb gyermekét a Gyermekvédő Liga révén Öcsödre adja nevelőszülőkhöz.

Csaknem három évet töltött József Attila ennél a parasztcsaládnál, mikor anyja visszavette a két testvért. Pesten továbbra is a Ferencvárosban éltek, gyakran költözködtek egyik bérletből a másikba. József Attila már gyermekkorában kemény fizikai munkát is vállalt, hogy a család szegénysége enyhüljön:

„Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból – volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban.” (József Attila: Curriculum vitae, részlet)

1918 nyarán a „Károly király gyermeknyaraltatási akció” keretei közt József Attila néhány hetet tölthetett Abbáziában.

1919-ben Jolán nővére feleségül ment Makai Ödönhöz. Enyhíteni kívánva a család nyomorán, Attila a szabadszállási rokonokhoz utazott, de decemberben ott kapta a hírt, hogy anyja elhunyt. Ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott. Az asszony halála után Jolán vette magához két testvérét, Attilát és Etust, Makai pedig a gyermekek hivatalosan kinevezett gyámja lett. József Attilát polgári iskolába járatták, majd később a makói gimnáziumba került internátusba. Itt ismét költeményeket írt, méghozzá az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához.

A költészet útján

Egyik nyáron költeményeit elolvastatta a Szegeden élő Juhász Gyulával, aki felismerve József Attila költői tehetségét, melléállt. Költői pályája 1922-ben, 17 évesen kezdődött igazán, amikor Juhász Gyula biztatásával megjelent az első verseskötete, a Szépség koldusa, amelyet Szegeden adtak ki Juhász előszavával. Verseit megjelentették a helyi lapok, illetve a Nyugat is. „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam” – írta később önéletrajzában. Ekkor fedezte fel a Területvédő Liga magának az 1922 elején írt Nem, nem, soha! című versét is, amit azonnal fel is használt saját országos propagandájához, ezzel egy csapásra országosan ismertté téve a verset és vele József Attilát is.

Magántanulóként érettségizett Budapesten. Közben a bíróság istenkáromlás vádjával perbe fogta Lázadó Krisztus című költeménye miatt.

1924-ben kezdte a tanulmányait a Szegedi Egyetem magyar–francia szakán. Szegeden jelent meg második kötete, a Nem én kiáltok (1924). Horger Antal professzor eltanácsolta őt az egyetemről a Tiszta szívvel című verse miatt. A költő ezt a fontos epizódot önéletrajzában a következőképpen örökítette meg:

Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert „olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír”, s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, „nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését”. (József Attila: Curriculum vitae)

1925-ben kiment Bécsbe az egyetemre tanulni. A következő esztendőben ugyanilyen céllal Párizsba, a Sorbonne-ra ment. Pár költeményét közreadták a kinti újságok is.

1927 őszén tért haza Budapestre, költeményeit ekkor már ismerik és megjelentették a különböző napilapok, irodalmi folyóiratok is (Népszava, A Toll, Pesti Napló, Nyugat, Korunk stb.). Barátságot kötött Illyés Gyulával. Állandó munkája azonban nem volt.

Közösségi útkeresése és tevékenysége

A húszas évek végén, viszonylag rövid ideig a népi írók mozgalmához, valamint a munkásmozgalom kommunista szárnyához tartozott. 1928-ban kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal, amely a népi mozgalom egyik fontos szervezete volt; és részt vett 1929 februárjában a Magyar Föld-estjén. 1929-ben munkatársa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre Előőrs című lapjának. 1930. szeptember 1-jén részt vett egy budapesti munkástüntetésen és még az ősz folyamán tagja lett az illegális kommunista pártnak.

1929 elején jelentette meg harmadik, Nincsen apám, sem anyám című kötetét. Majd 1930-ban megjelent a negyedik kötettel, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz cíművel, amelyet a rendőrség elkobzott. Következő kötete, a Külvárosi éj 1931-ben látott napvilágot, ez már az érett, kiteljesedett József Attila műve volt.

1934 elején kapcsolata megszakadt a kommunista mozgalommal. a pszichoanalízis felé fordult. Ekkor írta híres Eszmélet-ciklusát is.

Az utolsó évek

1933 nyarán részt vett az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi rendezvényén, ahol megismerte Marton Márta művészettörténészt, akibe beleszeretett. Ő az ihletője az Óda című költeménynek. Szántó Judit féltékenység miatt öngyilkosságot kísérelt meg. 1934-re már olyannyira elhidegültek egymástól, hogy Attila Hódmezővásárhelyre utazott.

Ebben az időszakban állította össze és adta ki gyűjteményes kötetét, a Medvetáncot.

Később a Szép Szó című polgári folyóirat szerkesztője lett, ez volt első igazi munkahelye. 1936-ban jelent meg utolsó kötete, a Nagyon fáj, amelyből azonban mindössze néhány példány kelt el a könyvesboltokban; ezzel ismét nagy lelki megterhelés érte. A Baumgarten-díj helyett csak segélyben (1936), illetve jutalomban (1937) részesült annak ellenére, hogy kibékült Babits Mihállyal.

1937-ben öngyilkos lett. A költőt először Balatonszárszón temették el, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.