Rendhagyó irodalomóra

A József Attila Gimnázium 11. évfolyamos diákjai ma délelőtt rendhagyó irodalomórán vettek részt a Városi Könyvtárban. Ezúttal Ady Endre költészetével ismerkedtek Jónás Zoltán előadóművész közreműködésével, aki a költő legismertebb verseit adta elő. Hallhattak napló-...

Nyelvkaland

A Miskolci Egyetemmel együttműködésben zajló „NYELVKALAND ME” – Nyelvtanulással a boldogulásért című EFOP 3.2.14-17-2017-00005 pályázat keretében iskolánk diákjai 2019. november 5-én Élménynapon vettek részt. Az ünnepélyes megnyitót követően a német és angol nyelvet...

Pályaorientációs nap

A mai napon megrendeztük az immár hagyománnyá vált pályaorientációs napot. Meghívott előadóink az alábbi helyekről érkeztek: Miskolci Egyetem, Magyar Honvédség, Eszterházy Károly Egyetem, Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Ózdi SZC Bródy Imre...

Határtalanul

A Határtalanul pályázat segítségével iskolánk 40 tanulója ismét bebarangolhatta Erdélyben a Gyimesek völgyét. Megismerkedtünk a helyi népviselettel, néptánccal, a gyimesi emberek életével, ellátogattunk a Kászonok völgyébe, ahol Gelence gyönyörű Árpád-kori templomát...