Az „Életmódváltással a hosszabb és szebb életért” projekt keretében december 5-én az első két tanórában Agócs Tamásné, az EFI vezetője tartott előadást a gimnázium tanulóinak – a 10.a, 10.c, 11.a és 11.b osztályoknak.
A bemutató témája az energiaitalok és azok hatásai volt.
Az előadó részletesen kitért az energiaital-fogyasztás kockázataira, különösen a függőség kialakulására, valamint azokra a betegségekre, amelyek megjelenéséhez hozzájárulhatnak (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség).
A diákok hasznosnak és érdekesnek találták a tájékoztatót, és rendkívül aktuális témának ítélték.
A 2023-as Digitális Témahét keretében iskolánk ismét izgalmas és inspiráló bemutató programokat szervezett, ezúttal a LEGO robotok programozása és a lézergravírozás témaköreire építve. A rendezvényre városunk három általános iskolájából érkeztek tanulók.
A LEGO robotverseny során csapatokban dolgoztak a résztvevők. A diákok feladata az volt, hogy saját elképzeléseik szerint megépítsék LEGO robotjaikat, figyelembe véve az előttük álló akadálypályák sajátosságait. Ezután következett a robotok programozása és tesztelése, ahol a gyerekek tapasztalhatták, mennyire fontos az alapos tervezés és a pontos kódolás a sikerhez.
A foglalkozás versennyel zárult, ahol a csapatok robotjai egymással mérkőztek meg, teljesítve a kijelölt pályákat. A tanulók láthatóan élvezték a kihívást.
A program másik részében a diákok összetett vektorgrafikus ábrákkal kellett dolgozni. A foglalkozás végére készült díszdoboz és különböző áttört minták, de „gyártottunk” kulcstartókat is.
Iskolánkban immár második alkalommal, egy év eltéréssel került megrendezésre a Nyílt napi bemutató foglalkozás, amelyre a város általános iskoláiból érkeztek tanulók. A program célja továbbra is az volt, hogy a fiatalabb diákok megismerkedjenek a modern technológiai eszközökkel, valamint betekintést nyerjenek iskolánk szakmai életébe. A rendezvény megszervezésében és lebonyolításában az iskola saját tanulói segítőként aktívan részt vettek, nagyban hozzájárulva a nap gördülékeny lebonyolításához.
A foglalkozás során bemutattuk a 3D nyomtató működését, miközben egyszerű, gyorsan elkészíthető mintadarabokat nyomtattunk. Megtartottuk prezentációnkat a lézergravírozó gép használatáról, bemutatva annak képességeit és alkalmazási lehetőségeit. Nem utolsó sorban idén is sok érdeklőt vonzott a weblapszerkesztés.
A foglalkozásokat két teremben, 2×2 órában tartottuk meg, hogy minden csoport számára biztosítani tudjuk az élményszerű részvételt.
A rendezvény mindkét alkalommal pozitív visszajelzéseket kapott. Törekszünk a folyamatos fejlődésre és minden alkalommal próbálunk egy kicsit többet adni a résztvevőknek.
A Digitális Témahét programjaihoz kapcsolódva iskolánkban 2022. április 6-án egy izgalmas, interaktív bemutató foglalkozást szerveztünk, amelynek központi eleme egy saját készítésű „digitális szabadulószoba” volt. A játékos tanulási forma célja az volt, hogy a résztvevő diákok logikai gondolkodása, kreativitása és digitális kompetenciája egyaránt fejlődjön.
A szabadulószoba során a tanulóknak többféle feladatot kellett megoldaniuk: a teremben elhelyezett információkat és jeleket kellett felkutatniuk, különféle rejtvényeket megfejteniük, majd az így megszerzett tudást egy számítógépes szimulációban kellett alkalmazniuk.
A foglalkozás másik részében a lézervágó gép használatára volt lehetőség. A tanulók csapatokat alkotva készítettek különböző alkotásokat, rétegelt lemezre és fadobozra egyaránt.
A program nagy sikert aratott mind a diákok, mind a pedagógus kollégák körében. A tevékenységek játékos formában ösztönözték az együttműködést, a problémamegoldást és az önálló gondolkodást – mindezt a digitális tanulás szellemében.
Iskolánk idei Nyílt Napján vendégül láttuk a város általános iskoláinak tanulóit, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a bemutató foglalkozásainkon. A program célja az volt, hogy az ide érkező diákok egyrészt megismerkedjenek a gimnáziummal, másrészt pedig, hogy kipróbálhassanak korszerű technológiákat, és betekintést kapjanak a nálunk folyó szakmai munkába. A rendezvény lebonyolításában az iskola tanulói is aktívan közreműködtek, segítőként támogatták a programokat és a vendég diákokat.
A foglalkozás során bemutattuk a weblapszerkesztés rejtelmeit, játékos feladatokon keresztül, a 3D nyomtató működését, amellyel egyszerű, a helyszínen is megtekinthető bemutató tárgyakat készítettünk. Ezzel párhuzamosan prezentációt tartottunk a lézergravírozó és lézervágó gép használatáról, ismertetve a technológia alapjait és gyakorlati alkalmazását számos példán keresztül. A gyerekek különösen nagy érdeklődéssel figyelték, amikor a lézervágóval karácsonyi díszeket vágtunk ki, amelyeket később haza is vihettek emlékbe.
A bemutató foglalkozást egymást követő két órában, kétszer is megismételtük, így minden csoport számára biztosítani tudtuk a részvételt és az aktív bekapcsolódás lehetőségét.
A program sikeresen zárult, reméljük, hogy mindenki hasznos tapasztalatokat szerezett a közös munka és bemutató során.
Az idei tanév egyik legizgalmasabb eseménye volt iskolánkban,hogy a Digitális környezet a köznevelésben című pályázat (EFOP-3.2.3-17) keretében új oktatástechnikai eszközök érkeztek hozzánk. Az eszközpark bővítése nagy várakozással töltött el bennünket, hiszen ez megteremtette az új alkotóműhelyünk alapjait. A modern technológiák segítségével a tanítás még szemléletesebbé és élményszerűbbé tehető. A beérkezett berendezések – köztük a 3D nyomtató, a lézervágó, az interaktív kijelző és a tabletek – lehetőséget adnak a digitális oktatás megerősítésére, a kreatív tanulási formák bevezetésére, valamint a diákok problémamegoldó gondolkodásának fejlesztésére.
Érkezett eszközök
PLA műanyagszál tekercs: 8 db
Artillery Sidewinder X1 3D nyomtató: 1 db
Lenovo Tab M8 tablet: 16 db
Lézervágó: 1 db
4K UHD interaktív kijelző (75″): 1 db
Tablet tartó és töltő szekrény (24/16): 1 db
LabView 2020 Base szoftver: 1 db
Netsupport School tanterem menedzsment szoftver: 16 licenc
A beüzemelés és bemutató tapasztalatai
Rendszergazdánk egy rövid kurzust tartott a tanári karnak, ahol lehetőségünk volt megismerkedni az új eszközök használatával. Bemutatta az eszközök működését, a kapcsolódó szoftverek felépítést és az alapvető munkafolyamatokat. A 3D nyomtatás időigényességére tekintettel elkészített mintadarabot mutatott be, amit mindannyian nagy érdeklődéssel figyeltünk.
Különösen nagy előrelépést jelent a 4K-s interaktív kijelző és a tabletek beszerzése, hiszen ezekkel a tanórák sokkal dinamikusabbá válnak. A tanulók aktívan részt vehetnek a közös feladatmegoldásban, és a digitális anyagok azonnal elérhetők számukra. A lézervágó és a 3D nyomtató a természettudományos és technikai tantárgyak oktatásában kapnak majd hangsúlyos szerepet, segítve a modellek, kísérleti eszközök, makettek elkészítését. A LabView szoftverrel pedig lehetőségünk nyílik az adatok mérésére, elemzésére, és a gyakorlati feladatok digitális feldolgozására.
Úgy érzem, hogy a pályázat során beszerzett eszközök nemcsak a tanítási módszereinket, hanem a tanulók hozzáállását is pozitívan befolyásolják. A gyakorlatias, látványos és digitálisan támogatott tanulási formák egyre inkább bevonják a diákokat az órák menetébe, ezáltal növelve motivációjukat és tanulási kedvüket.