Karácsonyfa díszítés

Dr Csuzda Gábor képviselő úr meghívásának köszönhetően tanulóink is részt vehettek ma délelőtt a “Falu” városrész karácsonyfájának díszítésén. Köszönjük a meghívást, és a SZIKSZI diákjainak szívmelengető...

Rendhagyó történelem óra

A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület szervezésében került sor egy különleges órára, melynek helyszíne Szilvásvárad volt. A Vasvár Úti Ált. Iskola tanulóihoz néhány diákunk is csatlakozott. A gyerekek láthattak lovasbemutatót, megismerkedhettek a...

Különleges óra

Szabó Bence ebtenyésztő tartott előadást a József Attila Gimnázium és Kollégiumban. Két tanórát töltött az intézményben, ahol közel százhúsz gyerek tudhatott meg több információt a kutyakiképzésről. Az esemény többek között az állatok világnapja miatt jött létre....

Folytatódik a német filmklub

A Goethe-Schulkino keretében a Cleo című német filmet tekinthették meg diákjaink az NFÉ-ben. Iskolánk tanulóin kívül a Bolyky Tamás Úti Ált. Iskola és a Vasvár Úti Ált. Iskola diákjai is jelen voltak, így összesen több, mint 80 fő vett részt a vetítésen. A fimvetítés...

Gyimesi látogatás

A mai nappal véget ért látogatásunk a Gyimesben. Ma Bükkhavason jártunk, majd megismerkedtunk a csángó népviselettel, népművészettel, s fájó búcsút vettünk itteni barátainktól. Reméljük hamarosan Ózdon találkozunk, s mi is megismertetjük őket az anyaország...

Magyar diáksport napja

Tegnap, szeptember 25-én volt a Magyar Diáksport Napja. Tanulóink ebből az alkalomból változatos erőpróbákon vehettek részt a testnevelés órákon, de aki aznap nem tudott órarendi keretben mozogni, az is tornázhatott tanáraival a sportpályán, ahol zenére mindenki picit...